Google
This is a digital copy of a book that was prcscrvod for gcncrations on library shclvcs bcforc it was carcfully scannod by Google as part of a project
to make the world's books discoverablc onlinc.
It has survived long enough for the copyright to cxpirc and tbc book to cntcr tbc public domain. A public domain book is one that was never subject
to copyright or whose legal copyright term has expircd. Whcthcr a book is in tbc public domain may vary country to country. Public domain books
are our gateways to the pást, representing a wealth of history, cultuie and knowledge that's often difficult to discovcr.
Marks, notations and other maiginalia present in the originál volume will appear in this flle - a reminder of this book's long journey from the
publishcr to a library and finally to you.
Usage guidelines
Google is proud to partner with libraries to digitize public domain materials and make them widely accessible. Public domain books belong to the
public and we are merely their custodians. Nevertheless, this work is expensive, so in order to keep providing this resource, we have taken steps to
prevent abuse by commercial parties, including piacing technical restrictions on automated querying.
We alsó ask that you:
+ Make non-commercial use ofthefiles We designcd Google Book Search for usc by individuals, and we request that you use these files for
personal, non-commercial purposes.
+ Refrainfrom automated querying Do nol send automated queries of any sort to Google's system: If you are conducting research on machine
translation, optical character recognition or other areas where access to a laige amount of text is helpful, please contact us. We encourage the
use of public domain materials for these purposes and may be able to help.
+ A/íJí/iííJí/i íJíírí&Hííon The Google "watermark" you see on each flle is essential for informingpeopleabout this project andhelping them lind
additional materials through Google Book Search. Please do not remove it.
+ Keep it legal Whatever your use, remember that you are lesponsible for ensuring that what you are doing is legal. Do not assume that just
because we believe a book is in the public domain for users in the United States, that the work is alsó in the public domain for users in other
countries. Whether a book is still in copyright varies from country to country, and we can'l offer guidance on whelher any speciflc use of
any speciflc book is allowed. Please do not assume that a book's appearance in Google Book Search means it can be used in any manner
anywhere in the world. Copyright infringement liabili^ can be quite seveie.
About Google Book Search
Google's mission is to organize the world's information and to make it universally accessible and useful. Google Book Search helps rcaders
discovcr the world's books while helping authors and publishers reach new audiences. You can search through the full icxi of this book on the web
at |http : //books . google . com/|
A MAGAM ÖSVÉNYÉN
/\
/p
T
Szerző egyéb verseskönyvei :
Költemények. (1891.)
8-ik kiadás. Ffizve .
Díszkötésben ....
. . K 2.40
. . » 4.40
Hangulatok. (1894.)
2-ik kiadás. Ffizve . .
Díszkötésben : . .
. » 2.—
. . » 4.-
Újabb versek. (1897.)
Ffizve
Diszkötésben . . .
. » 2.—
. . » 4.—
SMbad órák. (1900.)
Ffizve
Díszkötésben . . .
. » 2.—
. . » 4.—
Csendé* Dalok. (1904.)
Ffizve
Díszkötésben ....
. » 2.40
. » 4.40
>
1
^
c^
SZABOLCSKA MiHALY
A MAGAM ÖSVÉNYÉN
+
(SZERZŐ HATODIK VERSESKÖNYVE)
t
BUt)Al?EST
SINOER ÉS W0íd!NER;KJA0Xa]^,^
v\
r #
■rt
THE NEW YORK
PüfrLIC LIBRARY
979846A
A8T0R, L1SN9X AND
TILDÉN FOl'NDAXIONS
ft .1938 L
» •
* >
WÁRXUS SAMUKÖftmvfJIDJÜA, BUDAPEST-
, Eszmények, álmok. 5 O
PnOPC-.TY Or THE
c;ty of r'^ / yohk
ifi
•0
ESZMÉNYEK, ÁLMOK.
Csak álmodozva szép az élet;
S legszebb virágok a remények,
Miket nem érünk el sohsem.
Minden betelt földi reményünk :
Kinyílt virág, melyet letéptünk . . .
— Szétfoszlik, elhull hirtelen!
oo Csak álmodozva szép a^t élet ;
2^ Minél nagyobb Vágy. lángja éget^*
A lelked annál boldogabb.
j_ Nem az élt szépen, aki jól élt . . .
Száz szürke, köznapi valóért
Ne add egy színes álmodat I
*^^^I^AÍ. ry^.zr.^vE
•* **k.fc ^^Tmá
Eszmények, álmok.
Csak álmodozva szép az élet ;
A józan emberek szegények,
Bármennyi kincset gyűjtsenek.
Csak küzdj magas eszményekért te,
Hadd mondjanak bolondnak érte
A célt-érö fílisztereki
Csak álmodozva szép az élet ;
— Magasztos ábrándok, remények,
Ti szültök mindent, ami szép.
. . . Boldog, ki a jövőkbe érez :
Holtig szorítván kebeléhez,
Eszményit, álmait, hitét !
iSD
Dal az imádságról.
DAL AZ IMÁDSÁGRÓL.
Nem az az imádság,
Amit annak hívnak.
Amit az iskolás kön3rvek
Lapjain tanitnak.
Nem az az imádság,
Amit így neveznek.
Mikor sok-sok ájtatos seót
Olvasóra szecSpek
óh ipá$ a% imádság,
Lélek aí és élet . . .
Nem kedveli Isten a sok
Hasztatoa beszedeti
8 Dal az imádságról.
— Ha igazsággal jársz
Teljes életedbe*,
S becsületes munkássággal
Töltöd a helyed be.
Ha az elhagyotthoz
Hajlasz a sziveddel,
S könnyes képét felszárítod
Édes szeretettel.
Ha minden emberben
Csak az embert nézed,
S bármilyen koldus megérzi
A testvériséged;
Ha nem gyfiiölködtél,
Csak megboc£áto}tá(;^ ^
.— .^öl van írva. aíísleöRél,
. Hogy jól imádkoztál! . ,
Halott van a szomszédunkban.
HALOTT VAN A SZOMSZÉDUNKBAN.
Halott van a szomszédunkban,
Gyertek hozzám közelebb.
Feleségem, édes párom,
Kis fiaim, kis leányom,
ügyis mindig alig várom
Ezt az órát köztetek . . .
— Halott van szomszédunkban,
Gyertek hozzám közelebb !
öleljetek átal engem,
Meleg szívvel, szeretön ;
Ez az élet mulandóság,
örömeink hulló rózsák.
10 Halott van a szomszédunkban.
Egy szomorú, bús valóság
Vár reánk, — a temetőn . . .
öleljetek átal engem
Meleg szívvel, szeretön!
Melegét a szíveteknek
Ma érzőbben érezem
S egy sugár ez áldott lángból;
Kóstoló a más világból,
Hogy ne féljünk a haláltól,
A szeretet végtelen . . .
Melegét a szíveteknek,
Odalent is érezem !
öü
I
Egy kékszalagos új ruháról. 11
EGY KÉKSZALAGOS ÚJ RUHÁRÓL,
Mikor az én kis gyermekeim
A jó Istenről beszélgetnek,
Tudom, öröme telik ebben
Magának is a jó Istennek.
Álmélkodó, kerekre nyílt szemekkel
Beszélnek róla száz csodát,
Hogy ö teremti a virágot,
Az eget, az egész világot ...
És a cseresznyefát!
Hogy övé minden, ami látszik,
Ahol mi lakunk, ez a ház is.
Az esti csillagok az égen,
Nappal a fénylő napvilág is ! . . .
12 Egy kékszalagos új ruháróL
A kis leányunk napról-napra hallván,
Hogy minden a jó Istené,
Hogy övé minden a világon :
Elámul ennyi gazdagságon,
S egy sóhajt küld felé !
De azután parányi lelkén,
Valami kétség-féle támad :
>De hát kié ? Kinek csinálták
A kékszalagos új ruhámat ?« . . .
S a jó Istennek mindent odaad,
Eget-földet nagy könnyedén,
De a szalagos új ruhával,
Csak odajut minden vitával:
>Nem, nem, — az az enyém !<
rci
Rákóczi nótáját ... 13
RÁKÓCZI NÓTÁJÁT . . .
Rákóczi nótáját hallgatom, haUgatom,
S felujong a lelkem szilajon, szabadon,
Tűz csap a szívembe, lángra gyúlok tőle,
Rákócziék lelke árad ki belőle.
Most vagy soha még, mi szegény anyánkért.
Árva hazánkért: rajta, előre!
Hallgatom, hallgatom Rákóczi nótáját,
S könny borítja el a két szemem pilláját.
Most borul, most borul búsan utoljára :
Rákóczi, Bercsényi a magyar határra.
Magyarországot megfogta az átok.
Minden hiába, minden hiába !
14 Rákóczi nótáját . . .
... De hallga csak, mégis, mintha távozóba,
A dalból egy remény még visszalobogna.
S mintha azt mondaná ez a szent reménység:
»Minden éjszakára egyszer megvirradt még!
— Ezzel a daUal büszkén, diadallal
Visszajövünk még, visszajövünk még le
ÖD
Dal az odaégett levelekről. 15
DAL AZ ODAÉGETT LEVELEKRŐL.
(Hír a falunkból.)
Leégett a Szfics Erzsiék nádas háza,
Fölbecsülték s kifizették nemsokára.
Szficsék kárát kifizették,
Csak Szfics Erzsit nem kérdezték:
Hogy mi, s mi a kára?
Hej, pedig a legnagyobb kár őtet érte.
Sok bentégett rózsaszínű levelébe,
Kit úgy küldtek hü vágyásból,
A szolnoki kaszárnyából:
Tulajdon kezébe!
16 Dal az odaégett levelekről.
Levél olyan soh'se lesz több a világon ;
Amit csak búg a vadgalamb a faágon :
Mind ottan volt százszor szebben,
Ezekben a levelekben,
Azon az íráson.
Minden során el lehetett külön sírni.
Hogy ií3 lehet annyi szépet úgy leírni V
S egy egyszerű közlegénynek
Iskolát sem járt szegénynek,
Gyémánt tollal írni.
Eladhatnák hét vármegye minden házát,
A királynak az ünneplő koronáját,
S ha mit pénzzé lehet tenni :
— Mégse tudnák kifizetni,
A Szűcs Erzsi kárát!
ISD
Messziről ... 17
MESSZIRŐL . . .
Minél inkább távolodom tőled,
Annál többször álmodom felöled :
Rózsaerdö, fiatal korom.
S amik akkor fájón megsebeztek,
Messziről a szúró töviseknek
Ágain is mind rózsaszirom I
Távolán a kékló messzeségnek,
Nyoma sincs a régi szenvedésnek.
Elfeledtem a bántalmakat,
Az útszéli gallyak csapdosását,
Rossz emberek önző rosszaságát . . .
— Hanem ami szép volt, megmaradt!
Szabolcska: A magam Ösvényén. 2
18 Messziről . . .
Szivem édes, ezer szép emléke.
Délibábos vágyak kergetése,
S az érzés, mely álom maga is,
De gyönyörfi; bflvös-bájos álom,
Külön tündérvilág e világon,
Melynek édes még bánata is!
... Ha még egyszer e mi földi éltünk.
Elejétől át lehetne élnünk :
óh én csakígy élném át megint.
Bolondságát, hibáit se bánom,
Úgy mennék át újra e világon
Hebehurgyán, — a szívem szerint !
ÖD
A ílnn dalosokhoz. 19
A FINN DALOSOKHOZ.
Óh én tartom veletek a rokonságot,
Hiszen csupa szomorúság a nótátok.
Bánat, amely elborongni készt bennünket,
És ökölbe szorítja a jobb kezfinket.
Ez a bánat úgy terem egy nép lelkében,
Mint a felhők a táj felett, észrevétlen.
Századokig gyűl, milliók sóhajából . . .
Kihallani egy nép sorsát a dalából!
Dalotokra az én szemem könnybelábbad,
Mintha csak a mi nótáink szólanának.
Riérzik, hogy hazátlan rab a hazátok,
Emlék és vágy nektek is a szabadságtok !
20 A finn dalosokhoz.
Tudtok-e ti a nótával együtt sírni?
Nóta közben elfakadni ríva, mint mi.
S néha-néha a legnagyobb kedvetekbe :
Nem markol-e valami a szivetekbe ?
Valami bú, aminek tán neve sincsen,
Valami dac, aminek tán célja sincsen,
Valami tfiz, mi szétárad az erekbe,
S multak álma, jövők hite lobog benne !
Ha majd otthon beszélgetvén, elmonc|játokf
Hogy a magyart milyen népnek találtátok.
Azt az egyet rólunk el ne felejtsétek:
Hogy mi itt is megmaradtunk
A pusztaság, a szabadság nemzetének I
ÖD
Egy eljegyzési hírre. 21
EGY ELJEGYZÉSI HÍRRE.
(Tanácsok egy fiatal barátomnak.)
Mielőtt elvennéd, akit kiszemeltél,
Tapogass jól végig a szívén, a lelkén.
Nézd ki a szeméből, tud-e álmodozni?
S szokott-e patyolat ágyán imádkozni?
^ Ha a mezőn jártok : kap-é a virágon ?
Megáll-e a szeme a vadrózsaszálon 7
Fitymálva, kicsinylőn nem mondja-e rajok,
Hogy csak az áloék az igaz virágok !
Ha jártok az utcák nagy forgatagába
És nyújtja felétek kis kezét az árva:
Vet-é legalább rá, szíve melegéből.
Egy szánó pillantást szépséges szeméből?
22 Egy eljegyzési hírre.
. . . Adj dalt a kezébe, gyöngytiszta sorokból,
Amelytől a szívünk érzése kicsordul.
Ameíytől az ember mintha jobbá lenne :
— Meg tudja-e lelkét füröszteni benne ?
S míg beszélsz előtte az édes anyádról,
Egyszerfi, parasztos, nádas hajlékáról.
Oda húzó szíved minden melegével:
— Gyönyörű kis fejét nem fordílja-é el?
óh mert ha a szívét helyén nem találnád :
Hasztalan számítod minden gazdagságát.
Hasztalan álmodnád a leggyönyörűbbnek,
— Küld neki vissza az aranyjegygyűrűdet
UD
őszi tájon. 23
ŐSZI TÁJON.
őszi tájon járok elmerengve,
S gondolok a saját életemre,
Valami nagy, biztató varázs van
£ mosolygó őszi elmúlásban.
Hajlik a nap csendes alkonyatra,
Az árnyékot messze nyújtogatja . .
S mintha onnan valamit várnának
Kelet felé húzódnak az árnyak.
A sárguK harasztok tövébe:
Sarjadoák egy-egy zöld levélke ;
Elólegeegy más kikeletnek,
Biztatáfa csüggedő szívenmek.
\ .X- •
24 Őszi tájon.
S őszi alkony, őszi tájék képe
Elringat egy édes merengésbe . . .
És kibékít a nagy elmúlással:
Minden élet folytatódik mással !
örökre itt semmi el nem múlik,
Az árnyék az éjszakába nyúlik,
De reggelre gyönyörű sors vár rá
Átváltozik hajnali sugárrá.
Én lelkem te, ne félj a haláltól,
Űj élet lesz minden elmúKsból.
örök és jó a mindenek A^ja,
S a változást keze igazgatjpi !
ÍSÜ
\
\
A Tisza partján ... 25
A TISZA PARTJÁN • . .
A Tisza partján szeretnék meghalni,
Virághullajtó ószi alkonyattal.
Vagy azt se bánnám : hogyha épen akkor
Pirosítná magát az őszi hajnal.
Csak ősz legyen ; szép, bánatos, szelíd ősz,
Mint amilyenben volt a születésem . . .
S a távozásom olyan szeretettel
Állják körül, mint rég az érkezésem 1
— És ami e két ősz közét betölti.
Az életemre több áldás ne szálljon:
Mint ahogy én halő poromban is majd
Édes szülőim emlékét eláldom!
^
26 Betlehemi angyalok
BETLEHEMI ANGYALOK.
Betlehemi angyalok,
Ha ti nem volnátok:
E mi sivár földünket
Megvenné az átok.
Ti szórtok a világra
Fényt és melegséget :
Óh megváltó örök hit,
Óh dalos költészet 1
Betlehemi angyalok,
Szálljatok le hozzánk,
Dacos, fásult a szívünk,
Bánatos az orcánk.
Betlehemi angyalok. 27
Lágyítsátok puhára
Mi kemény szívünket,
Törüljétek le lágyan
Hulló könnyeinket.
Tanítsatok meg minket
Élő hittel éhii,
Tanítsatok meg minket
Szeretni, remélni!
. . Mi lesz velünk, ha egyszer
Elhagytok bennünket?
A józanság, az önzés
Megeszi lelkünket!
Betlehemi angyalok,
Szálljatok le — várunk.
Betlehemi angyalok,
Maradjatok nálunk !
28 Karácsony este.
KARÁCSONY ESTE.
Nincs szebb ünnep
Karácsony napjánál.
Karácsonynak
Szép est hajnalánál.
Tele fénylő,
Csodás költészettel,
Mennyei nagy
Édes szeretettel.
Pásztoroknak
Angyali szó hallik,
A mennyország
A földig lehajlik,
Karácsony este. 29
Kis Betlehem
Szalmás jászolára . . .
A szegények
Vigasztalására.
Hajh, ti bölcsek,
Pásztorok, királyok.
Ügy eláldom
A találkozástok.
Karácsony est
Legnagyobb csodáját:
A szeretet
Szent harmóniáját!
Boldog idó,
Földreszállt mennyország
Gyere vissza
Még egyszer mihozzánk.
óh, jelentsd meg
Még egyszer mi nékünk :
Emberi, szent
Egy-testyériségünk.
30 Karácsony este.
Legalább így
Karácsony napjára,
Gyere vissza
Ez önző világra.
Remény szívünk
Lágyítgasd puhára,
A szegények
Vigasztalására !
ISD
A fájdalomból ... 31
A FÁJDALOMBÓL . . .
A fájdalomból sohse lesz dal,
Vagy csak idővel, mikor enyhül.
Ha igazi, nagy bánatom van :
Köny fakad, nem dal a szivembül.
Ne féltsd a költőt a haláltól,
Akárhogy zokog énekében . . .
Ha dal fakad már bánatából.
Tdl van minden nagyobb veszélyen!
S^
32 Vizsgán.
VIZSGÁN.
(Hír a falunkból.)
Vizsgáztat az esperes keményen . . .
A hittannál most van elemében,
Szíve, lelke e szent tudományé,
Kisujjában az egész Kis Káté.
Tudja jól a kérdéseket rendre,
S kihagyni egy betűt sem engedne.
Fújják is a gyerekek ugyancsak . . .
— Nő a mája tanító uramnak I
Fogy a kérdés, fogy a gyermek egyre,
Mikor a szó megakad egyszerre.
Vizsgán. 33
Kis Tóth Andris, szörnyűség, nem tudja:
^Milyen élet jön a halálunkra 7"
Tanító úr a fejét csóválja,
Kis Tóth Andris sírva fakad rája.
S az a vége, hogy végkép nem tudja,
Milyen élet jön a halálunkra.
Nagy kínos csend támad a teremben.
És ez a kép úgy mulattat engem . . .
Esperes úr redős homlokával,
Kis Tóth Andris szörnyfi nagy bújával l
Ne sírj Andris, — gondolom magamba'
Nemcsak te vagy itten megakadva.
Én sem tudom, a tanító úr sem,
Sót tán maga ~ uram bocsa' —
Az esperes úr seml
iC7
Szabolcska: A mag^m ösvényén.
34 Gazdagodunk.
GAZDAGODUNK.
Gazdagodunk bizony, édes feleségem,
Már ezt tagadnunk sem lehet,
Szép selyemkötésQ, finom papiroson
Firkálom most a verseket.
Hajdanában bizony ringy-rongy papirosra.
Olcsó irkákra csak ha telt.
Hanem a jó Isten fölvitte a dolgunk,
A hét szfik esztendőnk kitelt f
De tudja az Isten, mi ütött én hozzám,
A hálátlanság rút dolog —
Régi szegénységünk idejére sokszor
Én visszavágyón gondolok!
Gazdagodunk. 35
Szebb volt az a nóta, amit akkor írtam,
Szerelmesen, gondtalanul
Irkalapokra, s nagypazarul sokszor
Égszín szemedbe, szótlanul ! . . .
Vigye el az ördög a selymes papírját,
Sohse legyünk mi gazdagok.
Adj nekem, anyjuk, a régi limlomunkból
Egy ócska irka- darabot !
ÖD
36 Maholnap . . .
MAHOLNAP . . .
Maholnap leveleznek
A bégaparti fák,
A réteken, mezőkön
Kinyilik a virág.
Maholnap újra nyár lesz,
S rá újra 6sz, tél hirtelen.
...Se változási forma :
— Az ördög hitte volna, —
Rajtunk is épp* így átmegyeni
Régebben nem vigyáztuk,
— Törődtünk is vele ! —
Hogy életünknek is van:
Tavasza és tele.
Maholnap ... 37
Goldolkozóba épp' most,
Ez új tavasz jöttén esünk . . .
Előbb-utóbb megérem,
Én édes feleségem,
Hogy mink is megöregeszfink !
ISD
38 Húsvét.
HÚSVÉT.
óh szent Igazság, húsvét ünnepe,
Kitől a bűnös had megrettene ;
Ki a farizeusokat megaláztad,
S a büszke helytartót reszkedni láttad ;
Ki eltoltad a követ, mit fölébed
Oda hengerítettek a pribékek,
S kibontva tiszta, szép mennyei szárnyad.
Ott hagytad a neked szánt síri ágyat:
— Áhitozunk utánad!
Húsvét, föltámadásnak ünnepe.
Halálra szántak új, szebb élete ;
Ki nem hagytad a porban megalázva,
öt, síkí hitt a maga igazába.
Húsvét. 39
S eszményeihez hű maradt halálig,
A rámért kínos kereszt nyomoráig.
— Húsvét, te szent, örömre-vált búbánat,
Ki fölmagasztalod a Golgotákat:
— Áhítozmik utánad!
^
40 Emlékezés.
EMLÉKEZÉS.
Huszonöt éve, most huszonöt éve,
Épp' az akácvirágzás idejébe' :
Hogy valami bfibájba keverödtem,
Hogy egy csodás világ nyílt meg előttem.
Milyen világ ! — nem süt úgy többet a nap,
Nem lesz soha szépségben párja annak.
A Tisza partján hasztalan is jártok,
Nem nyílnak ott úgy többet a virágoki
Pedig azt sem tudtam tán voltaképen,
Hogy minek is hívták e földi néven . . .
Csak azt tudtam, hogy kurta, kék ruhába' ,
Szebb angyal még nem járt a föld porába' !
Emlékezés. 41
Csak azt tudtam, hogy akkor a határon
Az ö képe volt minden vadvirágon.
Az volt az égen, a napba', a holdba',
Attól vált minden százszor ragyogóbbra!
S csak azt tudtam, hogy akkor az akácfa
Értem borult fehér fürtös virágba.
S hogy nem hullt porba szép szirmuk a
Ráhullott a lelkemre illatostól . . . [lombról,
Emlékezem . . . S míg rendre visszaszállnak
A délibábos, ifjúkori álmák:
Szemembe pár, nem fájó könny szivárog . . .
S hullanak rám az akácfa-virágok!
9íi
42 Lányhivaiás.
LÁNYHIVATÁS.
Ne vigyétek a lányt
Magas iskolákba,
Ne tanítsátok sok
Hideg tudományra.
A jó Isten a lányt
Másra teremtette ;
Nem okoskodásra,
Hanem szeretetre!
Gyönyörűbb tudomány
Úgy sincs e világban,
Mint ami úgy terem
Magától a lányban.
S hol van nagyobb erö,
Ez ö erejénél?
Láiiyhivatás. 43
A gyöngédségénél,
A szereteténél!
Az 5 hivatása:
Vidítni, szeretni,
Napnélküli paszták
Napsugara lenni.
ElQzni a gondot
Pihenő tanyánkról,
KQzködö férfiak
Felhős homlokáról!
S lenni az eszmények
Hfi ápolgatója^
Vigasztalanoknak
A vigasztalója.
Érezni, szeretni
Ez az ő világa . . .
— Ne vigyétek a lányt
Magas iskolákba !
^£7
44 Nyár közepén.
NYÁR KÖZEPÉN.
Egy levél híja sincs a fáknak,
Az egész erdC csupa élet
Tele van nótával, fiókával
A madárfészek.
Az ég ragyogó boltozatja
Gondtalanul nevet a tájra,
A gömbölyödő, érő gyümölcsre,
Nyíló virágra.
Most van az ég, föld, — a természet
Nyári delelő pompájában,
Nagy erejének teljes-teljében^
Férfi korában I
Nyár közepén. 45
. . . Boldog vagy, óh, nyári természet,
Hogy te nem törCdsz a jövCvel,
Jobb nem is tudnod: hogy megöregszel
Te is az ősszel !
Lásd, minekünk hiába van nyár,
Hiába njTit ezer virágunk :
Napos mezőnkön balgán, borongón,
Aggódva járunk.
Óh, mert mi tudjuk, hogy a rózsa
Mire kinyílik : semmivé lett . . .
Hogy hasztalan szép: mint a rózsaszál,
Annyi az életi
ISO
46 HfiUenség.
HŰTLENSÉG,
Halálunk nincs a homlokunkra írva,
Nem tudja senki, mikor megy a sírba,
Jobb hát készülgetnünk reá . . .
Bolond, ki a halálra sohse gondol,
Vájjon a legépebb levél a lombról,
Egy perc, — s nem hullhat-e alá?
Óh én el-elgondolom a halálom.
És nélkülem különösnek találom
Ezt a világot itt nagyon ;
Virradni fog majd, s az egész vidéken
Minden felébred rendiben, — csak én nem ;
Nekem már nem lesz több napom 1
Hatlenség. 47
És eltemetnek és meg is siratnak . . .
És gáncsolóim, — azok is akadnak;
De nem bánom, beszéljenek;
Addig se adtam sokat a világra,
Nem hallgattam, csak a szivem szavára.
— óh nem ez, más bánt engemet!
Az bánt, hogy akiért annyit rajongtam,
Majd észre sem vesz a haló poromban . .
Virág virít a réteken,
És gondtalan lomboznak az akácfák,
Meghozza mind fehér, fürtös virágát,
S nem bánja, hogy már — nem nekem !
A lombos erdők csakúgy kivirulnak.-
Vadrózsa-ágak egymásra borulnak.
S minden madár csakúgy dalol.
Csakúgy nyitnak, vagy tán még hűtlenebben
Vadliliomok a vén füzesekben,
A Tisza partján valahol!
48 Haüenség.
S míg elfelednek lassanként : tudom jól.
Megvádolom virágtalan síromból
Az egész nagy természetet:
^,Te voltál első ideálom,
Te voltál az egész világom,
S lám, hasztalan szerettelek l"
cr?
Uram, maradj velQnk! 49
URAM, MARADJ VELÜNK !
Mi lesz velünk, ha elfut majd{a nyár?
Mi lesz velQnk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk . . .
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár?
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha e világból kifogyunk?
S a koporsó lesz összes birtokunk.
Ha már nem élűnk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
Szabolcska: A magam ösvényén. 4
50 Uram, raaradj velüak !
. . . Uram tiéd a tél, tiéd a nyár.
Te vagy az élet, és te a halál.
A változások rendje mit nekQnk
— Csak Te maradj velünk!
ISD
Ha meghalok ... 51
HA MEGHALOK . • •
Ha meghalok, égessetek el engem.
A tflzet úg3ás örökké szerettem,
S az égi, fényes, tűzszórő napot.
Irtózom a nyirkos, hideg sötéttől . . .
Óh mentsetek meg a sír börtönétől,
Égessetek el, hogyha meghalok!
Hiszek a jó Istenben rendületlen,
övé tudom, mert tőle jött a lelkem :
S túlnan, tudom, tisztábban él tovább.
De testemet, ez én iker- barátom'
Onnan is fájna rothadásba látnom,
S porrá, sárrá lassan enyészni át!
4*
52 Ha meghalok . . .
Hadd égjen el a tiszta láng hevében,
S úgy szálljon el szét felhőként az égen . . .
így-így, — szelíd felhővé legyek én;
S hullván nagy tikkadáskor a mezőre :
Legyek a vadvirágok öntözője.
Vagy harmat a bokrok, fák levelén.
Hadd égjek el, s fel a fénylő szabadba
Úgy szálljak, úgy olvadjak át a napba!
S onnan, mint egy parányi kis sugár,
Legyek az a meleg, fénylő szövétnek :
Amely a legelhagyottabb szegények
Hideg, homályos kunyhójába száll !
— Ha meghalok, égessetek el engem.
A tüzet úgyis örökké szerettem,
S az égi fényes, tfizszóró napot.
Irtózom a nyirkos, hideg sötéttől.
óh mentsetek meg a sír börtönétől,
Égessetek el, hogyha meghalok ! I
ISD I
Asszonyok. 53
ASSZONYOK.
Megszóiották az én
Édes feleségem,
Azt mondták: „tudatlan"
„Világba járatlan* . . .
— Soha ilyen szégyen !
Törüld le a könyüd
Harmatos virágom,
Gyönyörűbb dicséret
Alig érhet téged
Ezen a világon!
Csak végy körfll engem
Édes vidámsággal,
54 Asszonyok.
Egyszerű lelkednek,
Asszonyos szívednek
Meleg sugarával I
Csak legyen tovább is
Életed főgondja:
Hogy a gyermekinknek
Rendén van-e mindnek
A nyakkendöcsokra !
S attól a .tudástól^'
Ami benned nincsen :
Akármilyen kár is.
Már csak ezután is
Mentsen meg az Isten !
OS
Pogányok. 56
POGÁNYOK.
Pogányok azok mind, ne higyj nekik,
S a jó Istent csak szájjal tisztelik.
Kik bár az oltár körQl sürgölődnek:
Nem értik* meg könnyét a szenvedőknek.
S míg szánakozva néznek le a népre,
Csak imádkoznak érte.
Pogányok azok mind, ne higyj nekik,
S a jó Istent csak szájjal tisztelik.
Akik noha sorsintéző hatalmak.
Kalács helyett tanácsot osztogatnak,
S míg számítgatva néznek le a népre :
Csak szónokolnak érte!
56 Pogányok.
— Az a szegény, kinek nincs egyebe,
Talán csak egy karéj nyi kenyere,
De ha lel egy árvább ügyefogyottra.
Azt azzal szótlan, szívesen megosztja :
Óh az, habár itt senki meg se látja,
Krisztusnak hfibb barátja!
ISO
Az én kis lányom. 57
AZ ÉN KIS LÁNYOM.
Az én kis lányom néha-néha
Az imádságban vétkezik:
Az esteli imádkozásról
Hogy, hogynem — elfelejtkezik.
Mesemondás közt a karomban
Szeme korábban leragad . . .
S csak reggel jut eszébe, hogy jaj !
Egy imádsága elmaradt.
És mint a jó ember megadja
A régi adósságot is:
Áhítattal elmondja reggel
Az esti imádságot is.
58 Az én kis lányom.
S ezalatt a jó Isten ottfent
Nyájas szelíden mosolyog . . .
— S ez áldás aznap a világnak
Istennél jó kedvet találnak
A máskor meddó sóhajok !
i$o
őszi hangulat. 59
ÓSZI HANGULAT.
Csodálatos szép őszi délután van.
Magánosan bolyongok a határban.
Szellő se lebben, — a nyárfalevél
Mozog, az is csak magában beszél.
Fejét a fűzfa szomorún lehajtja,
Több már a zöld lombnál a sárga rajta
Ores fészek lóg a galyak alól,
Lakói már ki tudja merre, hol?
Az erdőszélen, a lombok hegyében,
Úgy úszik egy-egy békanyál fehéren:
Mint mikor a váló szerelmesek,
Fehér kendővel búcsút intenek.
60 őszi hangulat.
Ott fönt meg kéklő selymén az egeknek,
Halványfehér bárányfelhők lebegnek.
S a táj, ameddig csak beláthatom:
Csupa békesség, csönd és nyugalom !
Es mint ez őszi hangtalan határban :
Szívemben is nagy, édes némaság van.
Nyugodt a lelkem, csendes, hallgatag,
Olyan boldognak érzem magamat I
És mégis e mosolygó környezetben:
Valami mintha kényszeritne engem,
Leborulni a sárguló gyepen
És sírni, sírni, — nem tudom miért?
Hosszan, keservesen !
ISD
Kertben. 61
KERTBEN.
Lombhullajtó, őszi alkonyattal,
Teli a kert sárguló avarral.
A kert alján régi, zöld színében :
Egy fenyőfa pompázik kevélyen!
És a fenyő szól egy almafának:
«Jó almafa, de nagyon sajnállak,
Minden új nap búsabban virrad rád . .
— Az én sorsom őrök fiatalság!*
S felel rá az almafa szelíden:
^Szép a sorsod, de én nem irigylem,
Orők tőrvény az én lombhullásom,
S jó az Isten, van vigasztalásom !
62 Kertben.
Tavaszidóm tele volt virággal,
Lombjaim közt zengett száz madárdal.
S gyümölcscsel volt rakva minden ágam
Sorsom az, hogy nem éltem hiábani
ISD
Meddő nyár 63
MEDDÓ NYÁR.
Hallgatom a falunkban hallgatag:
Hogyan dicsérik az elmúlt nyarat,
Hogy bezzeg most jól fizetett a búza,
S a mázsát a mag emberül lehúzza.
Hogy szénaféle is termett elég,
Hogy áldott nyár volt mindenfélekép ! . . .
Csak én hordom szomorún a szivemben:
Ilogy ez a nyár meddő volt véghetetlen.
— Óh hisz' az egész elmúlt nyáron át
Alig hallhattam a madár dalát.
S búzavirágból — vihar járt fölöttem, —
Egyetlenegy bokrétát se kötöttem!
64 Meddő nyár.
A lombos erdők titkos mélyiben,
Hol rejtekén a boldogság pihen,
A magánynyal, ki régi hfi barátom,
Egész nyáron nem volt találkozásom
Dicsérhetik előttem, — hasztalan,
Nekem ez a nyár elveszett nyaram;
Kegyetlen volt, sivár volt és kietlen . . .
~ Egy nótát sem fakasztott a szivemben!
ISD
A fiumei parton. 65
A FIUMEI PARTON.
Állok a parton elborongva,
Meg-megered könyűm titokba
Keserves a válás nagyon!
Nagy, tengerúszó gálya öble,
Ezernyi embert, s haj tán mindörökre
Elnyel, mint órjás sírhalom!
Állok a parton elborongva,
S csak nem lelek irt bánatomra
óh menjetek már, menjetek.
Visszahúzó rögöt emlékül,
Szegény hazátok elhagyott földjérül,
Hány visz vájjon közülelek?
Szabolcska: A magam Ösvényén ^
66 , A fiumei parton.
Iádul a gálya. S mintha nékem
Apám, anyám, néném, testvérem
Indulna: sírva fakadok
S panaszos jajjal telik meg a lelkem,
Pedig senkim a tülekvő tömegben
Csak azt tudom, hogy: magyarok!
UD
Dal az árvaságról. 67
DAL AZ ÁRVASÁGRÓL.
Nincs szomorúbb látvány:
Egy szótalan árva
Halavány gyereknél.
Szánandóbb az minden
Egyéb szegényeknél.
Nincs, aki ölelje,
Mosolyra vidítsa
Halavány orcáját;
Csókkal fölszárítsa
Könnyes szempilláját.
Soh'sem melegedhet
Széles e világnak
5*
68 Dal az árvaságról.
Legszentebb tfizénél:
A szfllOi szívnek
Édes melegénél.
~ Óh, ha árvát láttok.
Ha királyfi is az :
Szegény mégis árva . .
Szánó, mély részvéttel
Tekintsetek rája ! !
ISD
Apostolok. 69
APOSTOLOK.
Pesti urak jártak
A mi kis falunkba,
Gyűlést is tartottak
Nagy mulatságunkra.
Kezdete és vége
Az volt a beszédnek,
Hogy a népnek jog kell,
Hogy >jogot a népnek Ic
A jogot ráhagytuk,
De mikor azt mondták,
Hogy hazát szeretni
Szegénynek bolondság.
70 Apostolok.
S bántani, gyalázni
Kezdték a hazánkat :
Az egész gyűlésben
Nagy riadal támadt.
Nem tudni, hogy támadt?
Nem tudni, ki kezdte?
Felriadt egy nóta,
Az, hogy: »azt üzente . . .«
S szomorú vége lett
Az apostolságnak:
— Most is szaladnak tán,
Ha még meg nem álltak.
i£7
Fiaimnak. 71
FIAIMNAK.
A gazdagságban, szerencsében
— Nem panaszlom, — sohsem volt részem.
A gazdagság sok szívnek árt meg,
S engem Isten sohsem próbált megi
Úgy éltem át eddig az éltem.
Nyugalmas, tisztes szegénységben.
De azt, ami szép az életben.
Szegényen is mind átéreztem.
A szeretet tündér világát,
A természet ezer csodáját
72 Fiaimnak.
S gyönyörködvén a vadvirágban,
Az aratókat meg se láttam.
Söt a nagy urakat elottan ;
Többször mint nem, megmosolyogtam.
Mert kevélységüket bár láttam,
De az okot rá nem találtam.
Az eget ók se látják szebbnek,
Se a szivárványt színesebbnek.
Mi nagyobb kincs a szeretetnél? . . . .
S nekik sincsen több szívük egynél !
Éltemben sokat firkálgattam,
Papirost sokat elszaggattam,
Ám ha testamentomom írom:
Ez elfér kevéske papíron^
•
Csak ezt írom rá számotokra,
Ti lelkem hármas rózsabokra :
Ne törődjetek ti se mással,
Csak a szívbeli gazdagsággal I
Fiaimnak. • 73
S mindazt, ami szép e \ilágon,
Égi eszmény, vagy földi álom,
Már csak azért is szeressétek,
Mert ez az összes — örökségtekl
ÍSD
74 Vihar elótt.
VIHAR ELŐTT.
Mintha fával vernék a hegedű húrját,
Minden szilajabb dalt úgy érez a lelkem,
Nem az én világom a harcok világa,
Fáj azt énekelnem.
Csendes merengéssel álmot szövögetni
Az örök, az édes testvér-szeretetről,
Dalt betűzni ki a hervadó virágról.
Hulló levelekről.
Eldalolni tiszta, igaz érzelemmel,
. örömöd', bánatod' lelkem kis családom,
S eláldani, aki veletek megáldott:
Ez az én világom I
Vihar előtt. 76
És ha néha mégis túlajzik a lelkem,
Hazám, meglelem-é szívedhez a hangot? . . .
— A vihar is néha sirálylyá sodorja
A szegény galambot.
S tollúja becsapzik, sorsa fonákságán,
Mint vihar postája, maga is elrémül . . .
Mindegy 1 csak megértse a nyugovó tenger,
Hogy zivatar készüli
9íí:i
76 A királyokért.
A KIRÁLYOKÉRT.
A királyoknak hódolat, dicsőség! . .
Fölkent fejükre szálljon áldás,
Az ember-milliók szivéből!
A koldus, hogyha meghal éhen
Az utczaszéien,
S a katonák, ha egy intőjelükre
Százezerével hullnak el:
Haló pillanatukban
Gondoljanak mind felséges urukra
És lehetetlen,
Hogy a haláluk édes ne legyen!
Gk)ndolkoztál-e már
Én földi vérem, éii felebarátom
A királyokért. 77
Arról, hogy mi az élet?
S hogy ennek mi a czélja?
Hogy miért élünk és miért vagyunk itt?
— Azért, hogy a királyok
Magukra ne maradjanak.
Ez olyan tiszta, mint a nap.
Csak azért szülnek az anyák.
Csak azért vagyunk itt mi mind,
Hogy nép legyen, amely fölött ők
Uralkodhassanak.
És mindenünk felett
Szabadon rendelkezzenek . . .
Mert a királyság
Az Isten rendelése!
*
A királyoknak hódolat, dicsőség ! . . .
Most legkivált.
Óh mert rémülve látom,
Hogy egyre romlik a világ.
Az emberek, a nemzetek,
Balgán, eszeveszetten:
Emberjogokról és nemzetjogokról
78 A királyokért.
Kezdenek álmodozni! . . .
— óh emberek, óh nemzetek,
Tudjátok-e mit cselekesztek?
Meggondoltátok-e,
Mi következhet ebból?!
Ti csak beszéltek össze-vissza,
Hogy minden ember: ember.
És annyit ér, amennyit dolgozik.
<
S hogy van joguk a nemzeteknek is.
Hogy őket is szó illeti,
A saját sorsuk intézésiben.
Sőt istenkáromló beszéddel.
Odáig mennek némelyek:
Hogy nem a nép van a királyért,
Hanem a népért a király!
— Hova jutunk, mi lesz velünk
Ha ez tovább is igy megy??
Szörnyűség elgondolni is
Mi lehet ebból:
Ha egyszer ezt, — óh végítélet l —
A királyokért. 79
Meghallják a királyok is
S megharagusznak érte,
S ott hagyják a királyi hivatalt,
Mind, — valamennyien!!
Akkor mi lesz, akkor mi lesz?. . .
A szerencsétlen embermilliókkal!
Szegény fejünknek
Az ég legyen majd irgalmas, keg3xlmes!
Ám hála Isten, egyelőre még
Nyugodtan alhatunk.
Még nem vagyunk idáig.
Mindig vagyunk még okosabbak,
És józanabbak elegen,
A kiknek a királyság
Az Isten rendelése;
S kik azt kiáltjuk végleheletünkig:
A királyoknak hódolat, dicsőség!
80 Nehéz napokban.
NEHÉZ NAPOKBAN.
(Levél egy gyermekkori, volt barátomnak.)
Csalódottan, szomorú szívvel,
írom hozzád e levelet;
És fekete, sűrű fátyollal
Borítom bé emlékedet.
Nekem meghaltál mindörökre,
Pedig lám, — most lettél nagy úr ! . .
S az ára csak szíved nyugalma,
— Ha van szíve, ki így eladja
Lelkét, hazáját botorul 1
Azt mondjátok tudom ti erre:
»Hisz' mi szolgáljuk a hazát c . . .
— Mikor segittek letiporni
Nehéz napokban. 81
Jogos, napfényes igazát.
Mint a mesében, a karámnál,
Az éhes farkasok dala:
Ugy hangzik ez a ti beszedtek . . .
Akit ti szolgáltok, ti védtek:
óh nem a nyáj, nem a haza!
Pedig ott nőttél föl e nyájban.
— Hová tetted emiékidet?
Apád becsületes magyar volt.
Ha tudná, belőled mi lett?!
Anyáinktól együtt tanultuk
A Himnuszt és a Szózatot . . .
Hogy is volt lelked, most »beállni«,
Anyád emlékét meggyalázni.
Szegény nagy úr, szegény ~ halott!
Vagy ha már nem adtál a múltra,
Miért nem nézted a jövőt?
Lesz-e, a ki beharmatozza
Könyjével egykor szemfödód*?
Nem félsz-e, hogy fiad megutál?
Szabolcska : A magam ösvényén. 6
82 Nehéz napokban.
Mihelyt meg fogja érteni
E mai kor sok undokságát . . .
S mostani uraságtok árát
Akkor könnyel íizetgetil
...Hatalmatoknak hát csak örvendj.
Búsulnak mások eleget,
És fekete, sQrfi fátyollal
Borítják bé emlékteket.
Mert szenvedésnél és nyomornál
Van a mi még keservesebb:
Az a tudat, hogy a magyarnak
Saját fiaiból akadnak
Mindig az — EíiálteszekI
UD
Nagy Gábornál ... 83
NAGY GÁBORNÁL . . .*)
Nagy Gábornál muzsikálnak, szól a nóta,
A cigánynak bánatfából a vonója.
Magyar ember elmulat a bús nótákon,
Magyar ember mulatása
Ott kezdődik régesrég a búsuláson !
Nagy Gábornál muzsikálnak, muzsikálnak.
— De mi lelte most ezeket a nótákat?
Úgy kesereg, úgy megzokog valamennyi :
Hogy a könnyem is kicsordul,
Hogy nem tudok, csak azért se — hazamenni!
*) Kolozsvári híres vendéglős.
6*
84 Nagy Gábornál . . .
. . . Ne sírjatok, ne sírjatok magyar nóták.
Ácsolnak még a pokolban akasztófát.
Sok gazember kerül arra szép sorjába . . .
Minden olyan kutyalelkű,
Aki magyar és mégis a magyart bántja I
iO
Imádság. 85
IMÁDSÁG.
(1906. március 15^n.)
Erős Isten, szabadság Istene ! . . ,
Megszégyenülten, talpig lelki gyászban
Imádkozunk hozzád ez ünnepen.
Mert nem vagyunk méltók tehozzád .
A tékozló fiú bünbánatával
Állunk előtted. —
Több mint félszázad óta
Szent örökségünk volt e nap,
A szabadság fehér, szép ünnepe,
Az égnek hozzánk hajolása.
Nem kellett más imádság e napon,
Imádság volt a rá emlékezésünk ;
Mely jobbá tette szíveinket.
86 Imádság
Ah legalább egy-egy múló napig !
Lelkünk megittasult
A honszerelem édes italától.
És ámitgattuk magunkat vele,
Hogy a tied vagyunk mink, a te néped
Erős Isten, szabadság Istene !
Pedig jaj, minket megfogott az átok.
A saját önző, rút viszálykodásunk,
S a fejünkre nőtt idegenek átka.
Nem értik azok a mi könnyeinket,
Nem értik a szíveink dobogását . . .
Rabok vagyunk, ez átok rabjai !
Előtted uram nincs mit titkolóznunk,
Kivált ma nincs. Rabok vagyunk.
Kezünk, lábunk meg van kötözve.
S e rabigában, tehetetlenül
Nézzük, miként hurcolják a poroszlók
A Golgotha felé szegény hazánkat.
Miként vetnek kockái ruháira,
Hogy mosakodnak a Pilátusok ! . . .
És — amit a legfájóbb elviselnünk —
Imádság. 87
Júdásaink itt csörgetik közöttünk
Gyalázaton vett harminc pénzüket !
... És a világ csak néz közönyösen,
Vagy gúnyt dobál ránk, s náddal verdesi
Hazánk töviskoszorús szent fejét.
S nekünk hajh, nincs hatalmunk
A templomok kárpitját meghasítni,
És elborítni a napot,
Hogy a holtak is felserkenjenek! . . .
— Rabok vagyunk, szabadság Istene I
És úgy tekintünk vissza ma.
Ama nagy márciusnak idusára
Könnyes szemekkel, mint a lemenő
Napra a tfizimádói!
Oh szent szabadság napja, lemenő nap,
Még sem siratunk végképp' téged el.
Mert tudjuk, hogy nem szállsz le mindörökre.
Hogy jön húsvét a nagypéntek után.
Tudjuk, hogy »megvirrad még valaha«.
S ez a virradás nem lehet más,
Mint a te újra támadásod,
88 Imádság.
Fényben, dicsCen, büszkén, szabadon !
— Hiszfink benned, könydnk kdzött. rabul is
Er6s Isten, szabadság Istene !
• • •
Uram ne hagyj el bennünket Te se,
Mikor ma talpig lelki gyászban.
Hozzád emeljük sóvárgó szívünket:
— Óh e mi nemzedékünk
Sokat vétett bár ellened ;
Oltáraidat odahagyta.
És táncolt az Arany borjú körül:
Ne vess el minket szent orcád elől!
A tékozló fiú
Bünbánatával könyörgünk elölted,
Hogy nézz ránk irgalommal,
S vedd ölelő karodba vissza
Szegény hazánkat, árva nemzetünket !
Ha nem miértünk, — azokért
Akik szivükben hordták képedet . . .
Apáinkért, akiknek csontjai
Közös sírokban, s temetetlenül
Szétszórva is, egy néma szent imádság
Imádság. $9
Áhítatával szólana k Tehozzád !
A bujdosókért, kiknek haza szállott
Bús sóhajából már századok óta
Felhók borongnak Kárpát ormain !
Érettük óh Uram,
S a vértanúkért, akik fölemelt
Fővel és könny telén szemekkel
Néztek föl a bitókra,
Mert Te mosolygtál onnan le reájok
S egy fényesebb, boldog szabad jövendő !
Értük tekints ránk irgalommal.
S orcád elöl minket végkép' ne vess el,
Erós Isten, szabadság Istene ! . . .
— E multakért Uram,
S egy eljövendő, tisztább nemzedékért:
>Szabad hazánkat óh add vissza nékünk^ l
ISD
90 Télben.
TÉLBEN.
Az időjárás betege vagyok.
Nehéz betegség, — majd belehalok 1
Bánt ez örökös zimankó felettünk . . .
Pocsék időknek martaléka lettünk.
Lent a köpönyeg-forgató szelek
Alig-alig hagynak lélegzened;
Kipiritják az orcád, s szégyenedre
Könnyűt facsarnak sokszor a szemedbe !
Odafent meg a gógös fellegek
Nekivadultan úgy terjengenék:
Mintha örökös lenne a hatalmuk,
Mintha tavasz több sohse győzne rajtuk!
Télben. 91
— De én hiszek és várok egy napot,
Melynek melegén meggyógyulhatok.
Mely szelet, felhőt elűz sugarával,
S beszórja a mindenséget virággal I
ÍJD
92 Tropikus mese.
TROPIKUS MESE.
^ — A márciusi dalokból. —
A feketék egyszer mit nem csináltak:
Megtettek egy fehér embert királynak.
Pártos, nyakas nép volt ez, — nem szerelte
Hogy maga-fajta legyen úr felette*
A fehér ember — kész isten csodája, —
így lett a legfeketébb nép királya . . .
Ám a fehér szín, maradván fehérnek :
Szemet szúrt lassanként a feketéknek.
De kéznél volt sok jós fekete béka:
jySebaj, hozzánk barnul az ivadéka!^'
Tropikus mese. 93
És az ivadék — számra hajh temérdek, —
Nem barnább lett, hanem mindig fehérebb !
Sőt mire végkép elhatalmasodtak,
Azt mondták a fekete honosoknak :
Hogy feketének lenni már gyalázat,
Mert színe más — a fölséges családnak !
— A feketeség erre összeállott,
S megették a fölséges, szent családot I
ÍJD
94 Édes hazám . . .
ÉDES HAZÁM . . .
Édes hazám, olyan vagy te, mint én vagyok :
Egy jó szóért az inged is odaadod.
A kis ujját adja más csak, s te cserébe
Akár mindjárt az életed adnád érte.
Édes hazám, olyan vagy te, mint én vagyok
A mának élsz, a jövendőt nem firtatod.
Lám eddig is kiheverted mindig a bajt . . .
Jó az isten, ezután is megleszesz majd!
Édes hazám, olyan vagy te, mint én vagyok:
Sok a terved, sok a nagy jó akaratod.
Csupa erő, csupa tűz az, ahogy kezded,
Szalmalángja lobban egyet, « bevégezted !
Édes hazám . . . 1)5
Édes hazám, olyan vagy te, mint én vagyok :
Szabadság az élted, a szívdobbanatod,
Az a dalod, az a lelked lobogása
— De azért csak robotolsz a rabigádbal
Édes hazám, olyan vagy te, mint én vagyok:
A szívedet a nyelveden hordozgatod.
őszinte vagy, nyílt vagy, mint a pusztád képe,
Azért szed rá minden szamár — négyszáz éve!
ISD
96 Vihar a pusztán.
VIHAR A PUSZTÁN.
A rónaság felett
Morajló fellegek
Gomolyganak sötéten,
Rút viharmadarak
Vígan vijjonganak
A maguk elemében!
S úgy csap el6-eló
Egy-egy fenyegető
Villám-úji a magosbúi,
Mintha nyomába már
Ott járna a halál
Végítéletnapostul !
Vihar a pusztán. 97
— Idelent azalatt
A pusztán hallgatag
Nagy, méla nyugalom van,
Itt-ott a magasabb
Kórék ha ingának,
A föld, az áll nyugodtan I
' Mert ő van bár alul:
Az anyaföld az úr;
Fönt a vihar mulandó,
Ma még uralkodik,
^ De lesz-e holnapig?
Az idő változandó.
^
^
P
... A dörgés majd elül,
Állj rendületlenül
Én édes rónaságom,
Lármáját föl se vedd,
Láttál te rémesebb
Idót is a világon !
ISO
Szabolcska : A uj^gam ö^v^pút^-
>
V.
. , • , f., .«' ^v .. ^,
\Vr>>'"^'-:
98 Strófák.
STRÓFÁK.
(Csokonai százados finnepére )
Mikor először jöttem Debrecenbe,
Szobránál állottam meg legelőbb,
ö volt itt egyedüli ösmerősöm,
S én szivdobogva üdvözöltem őt.
A nap épp' akkor kelt fői, s glóriával
övezte ércből formált homlokát . . .
Bár én e glóriának nem a napban,
Szívem mélyén éreztem az okát.
ösz volt; a fecskék költözőbe' voltak,
S szobrát szemelvén ki gyülóhelyül:
Ugy tetszett, mintha hívnák: j, Gyere innen,
Ne maradj itt árván, idegenül.
strófák. 99
Gyere velünk más, melegebb hazába.
Közönyös nép az, melyhez tartozol,
A lelkedet, dalodat ma sem érti . . .*
— És mintha felelt volna a szobor:
„Ha szárnyam volna, ha repülni tudnék,
Akkor se mennék innen sehova.
Szent nekem itten minden kicsi porszem,
S még a tövisk is rózsák záloga.
E nép, az én népem, pallérozódván:
Szívébe zár még jobban engemet,
S gazdagságáról híres városomnak
A legfóbb gazdagsága én leszek!...'
Oh halhatatlan százados halottunk,
Rözelg a próféciád ünnepe.
Beszédesebben minden ércszobomál:
E város ma lelkeddel van tele.
A Hortobágytól a Péteríiáig
Minden szív, áldván, téged emleget,
S a régi garabonciás diákból
Kivallja végképp' szent emlékedet.
979846A
100 strófák.
Apostol voltál (a megkövezésig I)
Ködös hajnalra hulló napsagár.
Megújhodásunk csodás korszakából
A korán nyíló, első rózsaszál.
Lelkedben forrnak magasztos, nagy eszmék,
S bohóckodás álarcát viseled.
Könnyű szívvel mindig nevetni látnak,
Pedig örök sóhajtás életed.
Óh, milyen élet! Égben jár a lelked,
S idelent leghűbb társad a nyomor.
Kopott, szegény vagy az éhenhalásig,
És — halhatatlanságról álmodol!
Virágerdö nyiladozik szívedben,
S egy szál virágért szíved eleped . . .
Szerelem édes dalnoka, nincs leánykéz
A mely lefogná a haló szemed' !
Mindegy! . . . tavasznak hirdetője voltál.
És — örök Isten — milyen tavaszé!
Bár álmodoztál .boldogabb idők''-ről,
Azt a virulást álmodhattad-é?
strófák. 101
A dalnak, melyet próbálgatva kezdtél,
A nép szavával, édes magyarán:
Az egekig zengő visszhangja támadt,
Nagy, boldogabb atódok ajakán ! . . .
De lantodon zendül meg legelőször
A magyar nóta, a puszták szava.
S belengi az üvegház levegőjét
A vadvirágok igaz illata . . .
Te tudtad már, mit sok utód ma sem tud,
Hogy legnagyobb költő e föld felett
Maga a nép, s a költő úgy igaz csak,
Ha nemzete lelkétől lelkezetti
Dalolsz a magad Istenadta hangján,
Ahogy szíved diktálja, az a szent . . .
S mikor Petőfi sziláján berobbant,
Az égi csarnokokba, odafent:
Tudom, feléd tárta ki legelőször
Baráti ölelésre a karát,
Koszorújából egy marék virágot
Kitépett, és neked nyújtotta át!
102 Strófák.
Nézd, idelent is betel6ben álmod
lm, versenyezve hozzuk a babért.
Melynek ^sátrában* áll »együgyfi sírod',
Szent a fa régen „tisztelt hamvadért".
S ma Debrecen szép lányai selyemben
Haíiz, sírodnál körbe állanak,
S «keblök fehérét' rózsákkal borítván,
Emlékedért édes dalt mondanak!
Dalt neked, Lillák, trillák énekessé!
Dévaj szavú jó Anakreonunk.
Maholnap úgyis, vaj' marad-e trillánk? . .
S a gond mellé elég mádi borunk? . . .
Szomorú id6k járnak a magyarra.
Holnap ki tudja? Ejh, elég a ma . . .
— Ma legalább még ;,föl vidám barátim**
Csattogjon a Csokonai dala!
. . . Óh, földiekkel Játszó tünemény, te,
Bókolunk csalfa vak remény neked.
Hát játszhatnál-e milliók szivével?
Csalogatnál-e egész nemzetet?
strófák. 103
óh, amelyért ilyen szivek lobogtak
Elveszhet-é az a nép, az a hon?
Csokonai, Petőfi nemzetének
Élnie kell örökké, — szabadon!
iC?
104 Csokonai.
CSOKONAI.
— 1905. május 21 —
Nagy ünnep van ma Debrecenbe,
Zászló lobog a házereszbe . . .
A cívis gazda Qnneplöbe jár,
S az urak csaknem díszmagyarban
S föltámad ez ünnepi zajban:
Csokonai Vitéz Mihály.
Síija körül glédába állnak,
És koszorúkkal gratulálnak,
Hogy most száz éve érte a halál.
Száz éve, hogy magára hagyva :
Álmadozását abba hagyta
Csokonai Vitéz Mihály.
Csokonai. 105
Díszszónokok, ünnepi ódák,
Szobrát és sírját teleszórják
Rózsával, frázissal, ahogy dukál.
Elmondják iUö áhítattal,
Hogy tele volt lélekkel, dallal
Csokonai Vitéz Mihály.
És áll az ünnep ... Én azonba'
Fogadnék tíz pint mádi borba,
Hogy bár az érc igen sokat kiáll
Szeretné, ha e szép esetből,
Eilódulhatna Debrecenből
Csokonai Vitéz Mihály !
ISD
106 Megváltás.
MEGVÁLTÁS.
Hozsánna I — rég nem volt nekünk már,
Ilyen virágvasámapunk.
Szívünk megdobbant örömében,
Hozsánna! . . . van Isten az égben,
Akit mi áldván áldhatunk!
Hozsánna ! •— hintsetek virágot,
Szeldeljetek zöld ágokat . . .
Kitelt a hétköznapi rabság.
Jön a megváltó szent Igazság,
Elűzni a kufárokat!
Hozsánna! Édes nemzetem te,
Emeld föl tűrő arcodat ;
Megváltás. 107
S az oszladozó szenvedésből,
S e nagyhét szent történetéből
Tedd el a tanulságodat.
Ne félj a jövő viharától,
Az eszmét meg nem ölhetik,
Míg ott él milliók szivébe' :
Az Igazság nagypéntekére
Mindig húsvét következik !
ÍSD
108 Szegedi Kiss István.
SZEGEDI KISS ISTVÁN.*)
Apostolnak lenni bizony
Nem valami jó kenyér volt,
Abba az időbe sem.
Élted sorján végig nézve
.Krisztusnak serény vitéze* —
Eönybe lábbad a szemem!
Átalmentél annyi minden
Eüzködésen, szenvedésen.
Hogy végig gondolni sok.
Kicsúfoltak, megdobáltak,
Lábad alá vermet ástak
A pogány hatalmasok.
Kenyeredet megmérgezték,
Takaródat lehúzgálták,
*) Kiváló magyar reformátor.
Szegedi Kiss István. 109
És kergettek szüntelen.
Lelked mégis le nem roskadt,
Sebeidet baszkén hordtad
Testeden és lelkeden.
Óh milyen szép, milyen tiszta,
MUyen áldott fény lehetett
A te vezércsillagod!
Hogy így át ezer veszélyen,
Tépó tövis-erdőségen
Vitt, vezérelt, biztatott!
Vitt, vezérelt, biztatott és
Nem engedett elcsüggedni
Rendületlen nagy hited:
Hogy szent az ügy, amely mellett
Fegyveredet fölemelted,
S a jövendő a tied.
Nem engedett elcsüggedni
Az igazság öntudatja,
Mely lelkeden ragyogott.
110 • Szegedi Kiss István.
Hited, hazád hű szerelme
Megacélzott, s fölemelte
Verejtékes homlokod!
Minden nyomod legyen áldott,
Mi szép magyar vallásunknak
Tudós, nagy apostola!
Itt és e hazán keresztül.
Valahol csak tisztán zendül
Krisztus evangyéljoma I
S haló porod míg eláldjuk:
Hadd tanuljunk a példádon
Csüggeni hiten, hazán, —
És mellettük rosszba, jóba,
Csüggedetlen, — férfimódra.
Megállani magyarán!
ISO
A métely. 111
A MÉTELY.
(Hír a falunkból.)
Szőke András uraméknak
Rendbe van a házuk tája.
Talpig ember 6 kigyelme:
S kQlönb asszonyt nem lehetne
Keresni sem, mint a párja.
Maga a jóság, a hűség,
Gondosság és egyszerűség,
— Szóval ; igaz feleség !
Békében is éldegéltek.
Jóban, rosszban összefértek,
Mind egészen mostanáig.
Hála Isten jó sokáig,
112 A métely.
Mert kétszer tíz év múlása
Erre a próbára: sok;
S ők az idén multak épen
Húszesztendős házasok!
Hogy, hogy nem? a múlt vasárnap
Más időtöltés hijjába':
Szőke András gazduram
Elvetődött a korcsmába.
S ott a belső, kis szobába
Egypár úribb fajta vendég :
A bíró úr, meg a kántor,
A jegyző úr maga is,
— öten hatan, ha lehettek, —
Épen arról beszélgettek :
Hogy az asszony — mind hamis!
Eleinte csak szelíden,
Fél komolyan, fél tréfásan
Folydogált a beszéd árja.
S akadt ember olyan is.
Aki készen a vitára,
A métely. 113.
Annyiban azért se hagryta,
Hogy így, meg úgy, az ebadta,
Bíz'a még se mind hamis!
De végre is az igazság
Győzött itt is, mint szokott . . .
5 arra dőlt a serpenyő, hogy
Mind rosszak az asszonyok I . . .
Aki jónak, aki hfinek
Látszik is az együgyűnek,
— Ide, oda szeretet, —
Csak az alkalom hiányzott,
Hogy rosszá nem lehetett!
Szőke András gazduramnak
Tiszta volt a számadása;
6 e hosszas nagy vitába
Azért nem szólt bele se«
De félvállról, mosolyogva.
Meg nem állta, hogy mormogva.
Az egészre rá ne mondja:
Hogy szamárság, hogy mese!
Szabolcska : A magam Ösvényén. 8
114 A métely.
Hanem akkor, aznap este,
-— Lám történnek még csodák, -
Szőke András uraméknál
Cifrán áUott a vUág I
Dérrel-dúrral járt a gazda,
Az udvaron, a szobába . . .
Mintha a helyét nem lelné,
Vagy valami csuda lelné!
Felesége szemmé válva,
Kérdezgette, vallatgatta,
Eleinte szelíden.
De az asszonyok türelme
Végre az se végtelen.
S szóra szó kelt ... a szomszédok
Ma sem tudják: mért? hogyan?
— Megverte a feleségét
Szőke András gazduram !
Uü
Erdélyben. 115
ERDÉLYBEN.
A mi Erdélyünknél
Hetedhét országon
Nincsen szebb darab föld,
Sehol a világon . . .
— Hetedhét országon,
Sehol a világon !
Nem tehetek róla,
Hogy nem itt születtem,
De tudja az Isten,
Nagyon megszerettem,
— Bár nem itt sztUettem,
Nagyon megszerettem!
8*
116 Erdélyben.
Annyit elmerengek
Lombos erdőségén,
S mindig új, mindig szép
Hegy- völgyes vidékén . . .
— Lombos erdőségén,
Hegy- völgyes vidékén 1
Áldja meg az Isten
Erdői zúgását,
Ezer, váltakozó
Völgye virulását!
— Erdői zúgását,
Völgye virulását !
S lakosai lelkét
Tiszta érzelemmel,
Igaz magyar-székely
Hazaszeretettel . . .
— Tiszta érzelemmel.
Hazaszeretettel!
^£7
A szépérzék. 117
A SZÉPÉRZÉK.
(Hír a falunkból.)
Rossz esztendő lesz, mondogatják,
A nagy télben kifagytak a fák.
Nem lesz gyümölcs, a kár temérdek.
Rosszul teleltek a vetések.
S a tavaszt jól meghányva-vetve,
Az az ítélet faluszerte:
Hogy őszre fnséges idő lesz,
Hogy istenverte esztendő ez I
A bárónénk e sok panaszra:
Fehér kis kezét összecsapja,
S nem győz csodálkozni felette,
Hogy mily prózai a nép lelkei
118 A szépérzék.
A rét tele ezer virággal
A parkban aim3ri a madárdal.
Az oldalon ann3ri a rózsa :
Amennyi nem volt évek óta !
S a határon is széltig-hosuig
Mennyi bájos pipacs piroslik?
Ejh, száz szónak is egy a vége :
Nincsen a népnek — szépérzéke 1 1
ISD
Költészet. 119
KÖLTÉSZET.
(Yálaiciil egy levélre.)
Hogy mi a költészet?
Rózsabokor, amely gyümölcsöt nem érlel,
S hasznot nem igen hajt jámbor kertészének . .
— De az élet talán nem is volna élet,
Ha ez nem virulna ezer szépségével!
Hogy mi a költészet?
Ragyogó látomás, rózsaszinfi álom,
Mely a rideg valót szebbnek rajzolgatja . . .
— S oly szomorú volna egy-egy sivatagba*
Álmodozás nélkül élni a világon!
120 Költészet.
Hogy mi a költészet?
Sok embernek semmi, — soknak meg az élet.
Varázsa: akár a szerelem varázsa.
Ha nem érzed : senki meg nem magyarázza,
S nem kell magyarázni, ha szívedben érzed t
ISD
Igaz Csíki Ambrus. 121
IGAZ CSÍKI AMBRUS.
(Hír a falunkból.)
Igaz Csíki Ambrus nem' soká vihette.
Utolsó nagy pőrét, ezt is elvesztette.
Most a sírjában is azt fogja sajnálni,
Hogy a halál ellen nem bírt apellálni,
igaz Csíki Ambrus.
Egész életében igazabb volt másnál,
Mégsem siratta más a fiskálisánál.
Feleségét, fiát régen kitagadta,
8 amicskéje maradt, a templomra hagyta
Igaz Csíki Ambrus . . .
122 Igaz Csíki Ambrus.
El is prédikálta szépen a pap érte,
Négy harang két napig lóbálódzott érte .
Hanem a jó Istent ahogy én ösmérem :
— - Egész bizonyosan a poklokra mégyen
Igaz Csíki Ambrus !
UD
Kiss Józsefnek 123
KISS JÓZSEFNEK.
Mostoha csillagok
Ragyogtak feletted;
Nem itt kellett volna,
És nem most születned . . .
Valahol messze,
Valaha régen,
Szép napkeletnek
Valami fénylő
Pálmás ligetében !
124 Kiss Józsefnek.
•
A holott kétszer
Nyíltak a rózsák,
S a költők álma,
A Szép világa :
Köznapi valóság ;
Hol a dal szent volt,
S szent: aki mondta,
Nem hitvány hajszát
Űző tömegnek
Vásári bolondja ! . . .
Mostoha csillagok
Ragyogtak feletted;
Nem itt kellett volna.
És nem most születned !
i£7
Jön Rákóczi hazafelé. 125
JÖN RÁKÓCZI HAZAFELÉ.
Jön Rákóczi hazafelé,
Fönt szálldos a lobogója . .
Jön Rákóczi hazafelé,
- Arany koporsóba !
Tudom, ha az első szellő
Csókja éri a határról :
Koporsója átmelegszik
A szíve porától.
Jön Rákóczi hazafelé . . .
S mikor átlép a határon :
Nagy édes borzongás fut át
Az egész országon!
126 Jön Rákóczi hazafelé.
Sok jeltelen temetőkön,
Kuruc sírok sötétébe:
Valami szent nyugalom száll
A hantok fölébe I
S a beregi erdők mélyén,
Éjfelenként csoda támad' :
Gyűlnek oda fölszabadult.
Régi szellem- árnyak.
Ott verődnek újra össze,
Kemény, kuruc csataláncba.
És egy se száll vissza többé,
A másik világba.
Szebb és szentebb hivatás vár
Itt reájuk, mint az égbe' :
Beköltöznek az unokák
Szíve rejtekébe ! 1 . . .
S így ütnek meg, hazaszerte
Minden szívet, minden házat.
Jön Rákóczi hazafelé. 127
Míg letísztul végre rólunk
A labancz-gyalázat.
Jön Rákóczi hazafelé,
Hogy a sfrja közelébe :
Leg3rúnk mindig, ne csak néha
Kuruc-ösök ivadéka,
— A Rákóczi népe ! !
ISD
128 Rákóczi koporsójánál.
RÁKÓCZI KOPORSÓJÁNÁL.
Visszajöttél, hazajöttél végre,
»Hazánk szentje, szabadság vezére !«
Véget ért hát nagy hontalanságtok,
Kétszázéves nehéz bujdosástok.
Hogy elmentél, zöld erdők harmatát
Hó lepte be piros csizmád nyomát.
S oda fagyott a nagy zúzmarába
Szabadságunk bimbós rózsafája.
De a neved bűbájos emléke
Tovább virult nemzeted lelkébe'.
S ki érettünk legtöbbet szenvedtél :
Szabadságunk eszményképe lettél!
Rákóczi koporsójánál. 129
Eltörhették a tárogatónkat,
Megtilthatták álmodni is rólad,
Csak te voltál a szívdobogásunk,
A legszentebb titkos imádságunk.
Csodás hittel, édes meseszóban
Regéigették a magyar kunyhókban :
Az üstökös újra tündököl még . . .
Hej Rákóczi egyszer visszajön még!
S ha valahol elszét e hazába'
Lobbot vetett a szabadság vágya,
Ha valami szívünk föltüzelte.
Azt mondtuk rá: a Rákóczi lelke!
Újra kezdett dicső küzdelmünkben
A te lelked lángolt a szivünkben.
Nagy fényedről tisztán rád ösmertünk,
Csakhogy akkor Kossuthnak neveztünk.
— Hazajöttél végre valahára,
Szabadságunk bolygó fénysugara.
Szabolcska : A magam ösvényén. 9
130 Rákóczi koporsójánál.
S poraidat ha már visszahoztuk:
Lelkedet is haza imádkozzuk.
S valahára méltók leszünk hozzád;
A tied lesz egész Magyarország.
A te lelked lesz már a vezére :
A szabadság igéretföldérel
ISO
Dal a Tóth Eszti haláláról. 181
DAL A TÓTH ESZTI HALÁLÁRÓL
(Hír a falunkból.)
Felöltözött menyasszonynak
Koszorúsán, hófehérbe,
S egy elszáradt régi-régi
Rózsát tett a kebelére.
Úgy leltek rá lakodalma reggelére.
Eltemették s elsiratták
Nagy szomorú szerelméért.
Az öregek bólintgatva
Azt mondták rá: „kár szegényért,
Kár meghalni ilyen bolond semmiségérti''
De a lányok a szerelmet
Úgy álmodják: „holtig bfien^*.
Tóth Esztiről magasztaló
Nóta maradt a szívükben:
«Egy királylány sem halhat meg
[gyönyörűbben!*
132 Esték.
ESTÉK.
Ha mikor egy-egy nap
Rosszat cselekedtem,
Valami gyarlóság
Lett úrrá felettem ;
Akiket szeretek
Akaratlan szóval
Talán megbántottam :
— Akkor este nekem
Szomorú sorsom van !
Nem ízlik az étel,
Nem ízlik az álom,
Esték. 133
Hasztalan viditgat
Vídáiü kis családom.
Akkor este nekem
Láthatatlan kezek
Tövii^re ágyaznak . .
S kegyetlen, kietlen
Rossz álmaim vannak!
S ha mikor egy-egy nap
Szépet, jót tehettem,
Valami szenvedő
Terhén könnyíthettem :
Akkor este mintha
Melegebbé válnék,
A szívem verése,
S a kis gyermekeim
Csókja, ölelése!
Akkor este mintha
A világ szebb lenne,
S a mi kis házunk egy
Tündér-sziget benne.
134 Esték.
Akkor este mintha
Lágy rózsasáromból
Vetnék a párnámat.
S álmomba angyali
Dallal ringatnának!
rci
Tavaszi emlék. 135
TAVASZI EMLÉK.
Szép tavaszidd volt . . . Mindenütt virulás.
Csak az én szívemen ült nyomasztó bánat ;
A halál sejtelmét vonszoltam magammal
Mint valami árnyat.
S mondtam az erdőnek : Szép leveles erdő
Hátha te meg tudnál gyógyítani engem?
Hátha az elmúlást a virulásod közt
Végkép elfelejtem 1
Mondtam a mezónek: annyi a virágod,
Sugarad, nótád tán soha el sem fogynak . . .
Orvosolj meg engem, szedd el a tüskéit
Gyötrő bánatomnak I
136 Tavaszi emlék.
És felelt az okos tavaszi természet :
«Nézz meg engemet jól ... A halál csak
Tedd a bánatodra az én diadalmas [álom
Nagy megújulásom !**
Szivem, lelkem akkor csakugyan kigyógyult
A lombfakadás közt, a meleg sugáron . . .
— S azóta én minden tavaszban a legfőbb
Orvosomat várom!
rci
Mater salvatorís. 137
MATER SALVATORIS.
A divatárus bolt kirakatán
Bámészkodik egy szép falusi lány.
A termete, nézése, mint az őzé . . .
— E cifra nagy paloták sora közé
Tudom jól, hogy jutott szegény.
Otthon fogyóban volt már a kenyér,
S ki mást sohsem bánt, az mástól se fél.
Szfllói nagy bízvást az Istenadták
Itt becsülettel szolgálatba adták,
Szfiz Máriára bízva őt !
Ruhája még a falujabeli,
A haját is befonva viseli.
138 Mater salvatoris.
Még kis falujok tiszta levegője
Veszi körfii s kilátszik még belőle,
Hogy esténként imádkozik I
De ahogy bámul a kirakaton,
önkénytelenfil felfohászkodom :
.Óh Máría, ki őrizője lettél,
Te tudod ámbár, hogy mit cselekedtél,
~ Én féltem a varázsodat 1*
^í:^
Uj Megváltók. 139
ÚJ MEGVÁLTÓK.
Krisztus a szegény népból született,
S halálig védte a szegényeket.
De ö a szeretetben ■— ez az Élet ! —
Hirdette az ember-testvériséget.
Krisztus a nagy, testté vált Szeretet
Szívéhez ölelt minden népeket.
De szánta nemzetét, búsult miatta, ,
S hazája pusztulását megsiratta.
— Ti új megváltók, ember-bölcselők,
Boruljatok le a Krisztus előtt,
A védtelent vegyétek védelembe . . .
De gyfilölet ne égjen szívetekbe!
140 Új Megváltók.
És a haza, s a hazaszeretet,
Szentség legyen mindig előttetek . . .
Mi lesz az ember, ha nem lesz hazája?
Útszéli koldus, — anyátalan árva!
S^
Késó tavasz. 141
KÉSÓ TAVASZ.
A kikelet hová lett !
Én Uram, én teremtóm.
Maholnap itt a május,
S még egy fa sem virágos,
Még egy levélke sincs az erdőn !
Hol késhet a tavasz, hol ?
— Bolondos jókedvében
Valahol ott rekedt tán,
Egy tündér szerecsen lány
Szerelmetes, bűvös körében.
S ott érthetetlenül, most
A fák virágosabbak.
142 Késő tavasz.
Alattuk öntudatlan:
Csók kétszer annyi csattan,
S a vadvirágok bokrosabbak !
Mi meg, mint a virrasztó
Asszony a korcs urára,
Várunk aggódva itten:
«Hol késhet Uramisten?^
S haraggal gondolunk reája.
— De bárhogy szidjuk is most.
Tudom, mikor belebben :
A múltat megbocsátva,
S mindkét karunk kitárva,
Fogadjuk ujjongó örömmel!
Pedig nem jön vezeklön.
— Muzsikaszó nyomába',
Hetykén, vígan dalolva,
öntelten mosolyogva
Jön majd, virágokat dobálva!
Magda. 143
MAGDA
A vasúti kocsi ablakába
Egy lánynév van belekarcolászva:
>Magdac, >Magdac . . . Mintha csak élnének
A vonások, s virágból lennének.
Aki írta — látom a szivemmel, —
Tele volt a lelke szerelemmel.
Szerelemmel, rozmaring virággal
Elválásuk édes bánatával ! . . .
... És rám borul lassan, észrevétlen
Én reám is édes emlékképpen:
Az a tavasz — messziről is áldom, —
Amilyen több nem lesz a világon!
144 Magda.
Tél az idő, de körültem mintha
Rózsabokros kikelet virítna . . .
-- Magda, Magda, az Isten megáldjon,
Hfi szeretöd hamar rád találjon I
S^
Debrecenben. 145
DEBRECENBEN.
(llúsz év multán.)
Bolyongok az utcákon céltalan,
S a múlt idókbe képzelem magam.
Itt éltem át ifjúi életem . . .
De tudj* az Isten, azt a Debrecent itt
Ma mindhiába keresem t
Az a derült, az a nagy gondtalan
Kedélyű város végkép' oda van.
Még az ege sem olyan ragyogó,
Mint amilyen húsz évvel ezelőtt volt . . .
Bús lett, komor lett és fakó!
Szabolcska : A magam ösvényén. 10
146 Debrecenben.
És hová lett eUinnen Istenem :
A költészet, a kedv, a szerelem?
Mogorván néznek a járókelők . . .
Hejh, máskép* tudtak itt nézni a lán^^ok
Húsz esztendővel ezelőtt!
Más világ volt itt akkor, más világ.
Szebb volt a kóró, mint most a virág.
Hogy annak már a nyomát sem lelem ! . .
Mi lett veled, hogy változhattál így meg,
Szegény, szegény Debrecenem?!
rci
Pihenőben. 147
PIHENŐBEN.
Csupa harc az élet,
Küzkődünk mindnyájan.
Megpihenünk, s újra kezdjük
örök egyfolytában.
Boldog, akit köztünk
Napi küzdésére:
Várva-vámak édes csókkal
Édes pihenésre! . . .
Boldog vagyok én is,
Jó az Isten hozzám.
10*
148 Pihenőben.
Érdemetlen napsugaras
Áldást árasztott rám.
Egy szép barna kis lány
Csillagos szemével :
Les engemet minden este,
Meleg öleléssel.
Szép szava szólása :
Fél megnyugovásom.
ölelése, csókolása :
Egész megváltásom t
Nem adnám a csókját
Széles e világért,
Puha karja ölelését
A nagy menyországért!
— Én Istenem, áldd meg
A rámhajolását,
Hozzámvaló szerelmetes
Szíve dobogását!
Pihenőben. 149
Áldd meg a szaváért,
Áldd meg a csókjáért,
Az én lelkem kis lányomat
Aranyos magáért!
9ei
. V
150 Két sír.
KÉT SIR.
Kijárok a temetőbe gyakran,
Pap vagyok, s hajh, sűrűn halottam van,
S éveken át, — mióta kijárok.
Két sírhalmot nagyon megvigyázok.
Az egyiken fekete márványból
Gyönyörű szép, nagy emlékkő gyászol.
De mellette évek óta eddig,
Búslakodni sohse láttam senkit I
A másik sir a szomszédságában
Szinte elvész a nagy kő árnyában.
A fejfája kézzel van faragva . . .
— Szegény ember nyughatik alatta.
Két sir. 151
De ez a sír tele van virággal,
Frissen szedett tarka vadvirággal,
S valakit ott szomorún, zokogva.
Sokszor látok a sírra omolva.
— S én majdani nyugovó helyemnek,
Ezt kívánnám, ezt a szegényebbet . . .
Sírunk felett semmi kő nem ér fel :
A szeretet egy meleg könyjével!
STi
152 Léoau csatádi szobránál.
LÉNAÜ CSATÁDI SZOBRÁNÁL.
Köszöntelek csatádi honfitársak,
Kik itt ma Lénaut ünnepUtek.
Német szavú dalt hordott ö az ajkán,
De a keblében hű magyar szívet.
S holtig híven szerette a hazáját,
Ahol faragták a bölcsője fáját.
Szent volt neki hazánk szép, nyílt határa,
E vadvirágos, szabad rónaság.
Idejárt lelke édes pihen 're,
Hogy elfelejtse sok-nagy bánatát.
És dala mindig ilyenkor a legszebb,
Himnusza a szent hazaszeretetnek !
Lénau csatádi szobránál. 153
Családiak, kik Lénau dalának
Megértitek jól ma is a szavát :
Ott érzitek-e mélyein e dalnak
Magyarországot, a magyar hazát?
Kicsattog-e dala betfiibQl:
Szívetekig a „rendületlenül?"
Kicsatiog-e, hogy mely bölcsőtök adja,
Mely titeket is „ápol s eltakar'' :
Ez a föld itten levegó-egestűl,
Az utolsó kis porszemig magyar.
S míg nektek is ez az édes hazátok :
Szent kötelesség vár itten reátok!
Szeretni híven, minden örömébenr
S minden bajában hűbben e hazát.
— Gaz, aki orvul más idegen isten
Oltára felé hajtja meg magát [otthon :
Mindegy a nyelv, — csak mig itt vagytok
Szívetek mindig magyarul dobogjon !
9í:í
154 Szeptember.
SZEPTEMBER.
Meleg még az ég boltozatja,
De már a színét hagyogatja.
A lomb is ritkul, halaványul . . .
S oda a legszebb dal a fákrul.
A déli nap erőlködik még.
Hogy hátha a réginek hinnék.
Mindegy, — a nyárnak vége lesz már.
Akárhogy is, szeptember ez már I
Sohse erőlködj, nap barátom,
£z a mi sorsunk a világon.
A lángok lángja hevíthet bár :
Ellobog a láng, elszáll a nyár!
Szeptember.
— Atn túl a lombok ritkulásán,
A nyárvégi sugár fogyásán :
Hegtelik a lelkem reménynyel,
Ez Ö3zi táj költészetével . . .
Nyárvégi nap sugara, hullj rám.
Nyárvégi lombsátor, borulj rám.
Tanítsatok meg bízni engem.
Egy etjOvó, szebb kikeletben !
156 Változatok.
VÁLTOZATOK.
Vájjon mi lesz a hulló virágból?
Vájjon mi a nyári napsugárból?
S dalából az énekes madán^ak?
— A mi szép volt : semmivé nem válha*
. . . Virágiból a hulló mezőknek :
Tán mosolygó lányálmok szövődnek.
Fehér álmok, fehér nyoszolyákon,
Álomtalan, édes éjszakákon.
S a nyári nap meleg sugarára :
Rátalálni egy-egy pillantásra
Sok ránk eső lelkes szem tüzében,
Puha, meleg, napos nézésében!
Változatok. 157
A madarak nótája se vész el.
Meglelkesűl csengő rímeléssel
Álmodozó poéták dalában.
S száz szerelmi, szótlan vallomásban !
9ís:í
158 Jókai.
JÓKAI.
Mikor kimondom a nevét: szívemben
Álmok varázsát érezem,
S valami édes, bűbájos igézet
Játszadozik velem.
Elvész elólem a rideg valóság,
El ez az egész látható világ,
Valami más, tisztább világba járok,
Körülölelnek melegebb sugárok,
S mosolyog rám ezer csodavirág !
Milyen világ ez ! Hasoaló a földhöz,
De más, — gyönyörOségesebb :
Balzsamosabb, kékebb a levegője,
Jókai. 159
Sagára fényesebb.
Mennyboltja mélyén bűvölőn ragyognak
Nagy, ábrándos nézésfi csillagok.
S míg föltekintesz hozzájuk merengv'e :
Megbabonáznak egész életedre.
Fényük örökké lelkeden ragyog.
S milyen a népe ennek a világnak I '?
Erősek, szépek, jók, nagyok :
Lelkem kibontja szárnyát: hadd lehessek
Olyanná, mint azok!
Ti talpig hősök, férfijellemek ti,
Ti földiségen túlnőtt akkok :
Valódiságtok én nem mércsikéltem,
Csak veletek rajongtam, küzdtem, églem . . «
S ti mintaképnek úgy beváltatok!
A nő: a férfi eszményképe itten.
Naptiszta, glórjás ideál,
Kihez a küzdő ifjú szíve, lelke
Csak imádkozni jár.
Ez a világ a tiszta szerelemnek
' 160 Jókai.
Meleg, családi, nyájas otthona.
— óh szerelem, gyötrelmes-édes álom
Nem álmodott át kőltö e világon
Jókainál gyönyörQbben soha !
Mélyen hajolj meg, hazám ifjúsága,
Mikor kimondod a nevét.
A szerelemnek Ö hadd hintse rátok
Első igézetét !
Könyvei : csupa liliomsziromból.
Szerelme mind: » Énekek énekec . . .
Az Azrák törzse sohse hal ki végkép',
Míg itt veszi szerelme mintaképét
Az ifjú és szelíd szerelmese !
— óh hányan áldjuk hű emlékezéssel -
Lelkét, világát, álmait.
Kik itt lettünk rajongó hívetekké :
Szabadság, haza, hiti
És bár az élet nagy tömkelegében
Ezt a világot nem igen lelem :
Csak hadd maradjak a hivője ennek.
Jókai. 161
S a kis cselédim ha fölcseperednek,
Őket is Jókaihoz vezetem I
*
Óh Jókai, mi örök büszkeségünk,
Szórd ránk öröklő fényedet.
S ha valaha e nemzet életét majd
Túléli a neved:
Hirdesse híred akkor is világgá
Az eljövendő századokon át.
Hogy az a nép, mely Jókait termetté.
Halálosan, s halálig szerette
Eszményeit, szabadságát, hónát ! !
QS
Szabolcska: A magam ösvényén. 11
162 A kis fiam.
A KIS FIAM . . .
A kis fiam szörnyen pajkos,
A mihaszna.
Sokszor alig bír vele az
Édes anyja,
S ekkor nekem kell talpra állni.
Magyarosan megrégulázni.
Ilyenkor én haragosan,
Szemrehányón,
Szörnyülködöm e példátlan
Rosszaságon ;
S ráolvasom bízvást, előre:
Hogy sohse lesz semmi belőle !
A kis íiam. 163
Ám ezalatt, valahogy bent
Á szívembe',
Mintha egy-egy kedves emlék
Rám nevetne,
S látnám a régi-régi multam :
— Én is szakasztott ilyen voltam !
rei
11"
164 Jóslat
JÓSLAT.
Én hiszek a világba,
Én hiszek a jövőbe,
A szeretet hatahnát,
A fóság diadalmát
Hiszem és hirdetem előre I
Lesz még idő, mikor majd
Az embersziv belátja ;
Hogy gyfilölködni vétek ;
Rogy szeretet az élet,
Hogy ez az 6 igaz világa !
. . . Oh, majd ha ez az eszmény
Ol egyszer diadalmat,
Pedig meg lesz, tudom jól.
Az én haló poromból
Virágok és rózsák fakadnak I
OS
Egy hazátlan apostolnak. 165
EGY HAZÁTLAN APOSTOLNAK.
Alacsony kis házban, szegénynek sz&lettem.
Anyám varrogatva virrasztott felettem.
Kenyerünket nehéz munkával szereztük.
De azért jóízün, s panaszfalan ettük.
Olyan szót soha sem haUott a mi házunk:
Hogy aki gazdagabb, rosszabb volna nálunk !
Alacsony kis házban, szegénynek születtem,
Földünk sem igen volt több egy kapanyom
Kis telkünkön kívül, e haza földjébül, [sem
De nem róttuk ezt föl a hazának vétkül.
Magyar vagyok, — ez volt első szó a számon,
S a hazaszeretet elsó imádságom!
166 Egy hazátlan apostolnak.
•
Alacsony kis házban szegénynek szfilettem,
De a MlcsMal már zsoltár volt felettem.
S templommá avatta alacsony kis házunk.
Esteli, reggeli édes imádságunk.
Bfindíg a jó Isten volt a mi oltalmunk,
OrOmfink a jóban, bajban bizodalmunk.
Alacsony kis házban szegénynek szfilettem,
S ott nevekedtem föl emberszeretetben.
Nem is a szegénység, saját törpesége
Tesz valakit rosszá, s szíve üressége
Ki lelkét, hazáját árúba bocsátja :
Annak nem a kenyér, — más a nyavalyája !
S^
Nagy város zajában. 167
NAGY VÁROS ZAJÁBAN.
Dr. Gidöfalvy István barátomnak.
Ez önzó. sivár tömkelegben
Megfakul, elfásul a lelkem,
Elhagynak a melódiák,
Miért is vágytam e világba?
Úgy jártam én itt, mint a kába,
Hiszékeny országúti fák.
Azok is telve száz reménynyel.
Állnak a tavasz kezdetével
Az élet lüktetó erén.
168 ^^agy város zajában.
«Itt a j6 ! — mondják — bizakodván.
Itt a világ folyása sodrán,
Nem bent az erdók rejtekén l*'
« Milyen dicső lesz itt virággal,
Izzó napokban hűvös árnynyal
Biztatni minden csflggedöti
Itt lombjainkat míg eláldják :
Az ég is dúsabban bocsát ránk
Üj virúláshoz, új erőt.*"
így a remény ... És a valóság:
Hogy gyökerüket letapossák,
Lombjaikat letördelik,
Mi megmarad, a por beüli.
Még a madár is elkerüli . . .
Nem itt a boldogság, nem itt !
Ti fák, az erdók rejtekében,
Kis faluk csendes közelében.
El onnan sohse vágyjatok! . .
Lám én is, én is megsirattam :
Nagy város zajában. 169
Hogy kis falunktól elszakadtam,
. . . Oh bár maradtam volna otti
Ez önző, sivár tömkelegben,
Megfakul, elfásul a lelkem,
Elhagynak a melódiák . . .
Miért is vágytam e világba?
Úgy jártam én itt, mint a kába,
Hiszékeny országúti fák !
ISO
170 Mulandóság.
MULANDÓSÁG.
Hejh, gazdag természet, de leszegényedtél ;
Lombos, leveles nyár, de kopárrá lettél.
Hova lett a rétek ezer vad virága ?
Hová az erdőség koszorús lombsátra?
Hová lett a bűvös láng a nap szeméből?
A kacagó kékség, a gondtalan égról ?
Hová a költészet a madár szavából ?
A hangulat és szín, a táj távolából?
S hova lett mindez, hajh olyan észrevétlen?.
— Virág az élet egy gyermeklánj'^ kezében.
Mire összekötné: por lesz a virágból,
öreg anyóka a hajnalszemű lányból I
Epilógus. 171
EPILÓGUS.
Körül vágyok romokkal,
Romokba hullt dalokkal . .
Ahova nézek:
Csupa verstöredékek.
Szállt az idö felettem,
S nem volt szabad a lelkem.
Szolgált a bérért,
Az aznapi kenyérért!
Múzsám ritkán talált rám
Rózsás lugasok árnyán.
Többnyire baj közt,
A napi munkazaj közt.
172 Epilógus.
S mikor így dalba fogtam :
A dalt csak elnagyoltam.
Vagy csöggedetten.
Elkezdve félretettem!
De azért még se bánom
EldaUatlan sok álmom.
Szívemben hordtam.
Amit el nem daloltam.
S babért bár nem szereztem
így tán több jót tehettem.
Egy-egy szegénjuyel,
A szívem melegével!
yci
T^ ni r^SERVE
Tartalom. 173
TARTALOM.
Oldal
Eszmények, álmok 5
Dal as imádságról 7
Halott van a szomszédunkban 9
Egy kékszalagos új ruháról 11
Rákóczi nótáját 18
Dal az odaégett levelekről 15
Messziről 17
A finn dalosokhoz 19
£gy eljegyzési hírre 21
őszi tájon* 28
Tisza partján 25
Betlehemi angyalok 26
Karácsony este 28
A fájdalomból 81
Vizsgán 32
Gazdagodunk . . . . • 34
Maholnap 36
Húsvét 88
Emlékezés 40
Lányhivatás 42
Nyár kOzepén 44
HQÜenség 46
Uram, marac^ velttnk I 49
Ha meghalok 51
174 Tartalom.
Oldal
Asnonyok 53
Pogányok 5á
Az én kit lányom • . . . 57
őszi hangalat 59
Kertben 61
Ueááö nyár .... 63
A fiumei parton 65
Dal az árvaságról 67
Apostolok 69
Fiamnak 71
Vihar előtt 74
A királyokért 76
Nehéz napokban 80
Nagy Gábornál 83
Imádság 85
Télben 90
Tropikus mese 92
Édes hazám 94
Vihar a pusztán 96
Strófák 96
Csokonai 104
Hegváltás 106
Szegedi Kiss István 108
A métely 111
Erdélyben 115
A szépérzék 117
Költészet 119
Igaz Csíki Ambrus 121
Kiss Józsefnek •....• 128
Jón Rákóczi hazafelé 125
Rákóczi koporsójánál 128
Dal a Tóth Eszti haláláról 131
Live Music
Archive
Librivox
Free Audio
Metropolitan Museum
Cleveland
Museum of Art
Internet
Arcade
Console Living Room
Open Library
American
Libraries
TV News
Understanding
9/11